Így zártam forgószelekre egy sarkaiban
gyengére ítélt ajtót.
Csaptam ablakot, mi bukni kívánt,
porfergetegre egy városi 
pajzsot, melyet nem kovácsolt sem idő,
sem bizalom.

Pecsétem csont,
borítékom hús.

Lassan alvadó tinta; itt alant a vér.
Itt e nagy erdő, mi önutálatom haragjából
egy korsónyi torokra inni kér.

Örömöm: egy halovány hajnal,
Bánatom: egy maréknyi beton.
Elharapom haragom, 
s nyugodalmam egy harsány városi hajnalra hagyom.