Szeretném elhinni,
hogy,
ahogy ellengek az ajkuk alatt,
a lábam íve mosolyt csal az arcukra.

A hurokban nem a fulladástól
kék az ajkam,
hanem, mert végre értem
a poént,
és hála az égnek,
a torkomon akad.

S leírom az ívet,
ím a felborult széktől
a meglebbentett függönyig.

Leírtam, amit egy élettel lehetett,
végtelen örömöm
eddig a gégégig
akadt
 hurok.