Fütyülhetek utánuk,
fütyülnek rám,
az én lejtmenetem olcsó,
semmi be se került
a
szán.

Kitárom a karjaimat,
mert
hiába is tagadnám
az
én kutyáimnak
nem jutott,
sem
tiszta
parancs,
sem 
tisztességes
hám.

Mert az én igazságom 
olyan rakoncátlan
szánhúzó kutyák hada,
amelyek nyakában
sosem volt kötél,
csak
egy
lapockák közé
suttogott,
regékbe illő 
irány
a rogyott 
hegygerincen
át.

...

és
a felborult
szán
mellett
az én tavaszom
a fagyhatár
alatt,
egy kutyakölyök
négy
vörös
kis
tappanccsal,
akit
már
nem
hajt senki.

Ott
már nem
vagyok én,
sem 
ti,
csak 
egy 
vérben
gyarapodó
szabad
alom.