A frissen életre vágott náderdőben véres
talpakkal szaladva, örömittasan kurjongatva
a lángoló égboltnak vezetem a lázadó 
darvak szürke hadát.

A távolba csapó kezem hegyén hurkot
vet minden sólyom, ölyv és héja,
felrebben a gödör mélyéről,
iszapos csőrheggyel minden árva
flamingó, színbe fojtott gém
és 
szebb időket látott gólya.

Kifulladok,
bevár egy sánta veréb,
tovaintem;
az égbolt nem lehet az enyém,
mert a szívem nem bírja.