KvArc
A vízesés alá tartom a kezemet, s az óceánt
szemeimbe csapva, alámerülök egy pillanatra,
mert az ott nem az én arcom,
az a túlontúl elégedett mosolyra hasított
üvegszemű ördög, aki minden egyes pillanatot velem szemben ülve, láthatatlanul, de jól érezhetően élvezettel töltött.
S felém emelkedik a tajték...
Poszeidon, fogorvosom: - hová lett a fogata?
Homályos pillanataim után,
fürdőszobám csempepartján, tűhegy szemeimet méreg vérem mossa.
Ajánlom, hogy szétmart izzód fényét soha ne hozzák vissza!
