Itt, ahol a patyolat fehér
cipőfűző a lepergett levelek
barna tengerébe ér,
talán én is elhiszem, hogy
ez az őszi sárban fürdő, kiöregedő angyalok városa.

Bőszen a templomnak vetem a hátam,
de a torony mégsem borul.
Harang nem zuhan alá,
nincs dugó az Árpád téren.

Ezüst hold korhol:
nem olyan szar harmincnégy év ez.
A vörös tornacipőmön végigtekintve,
visszaszívom a véres taknyot
és kisimítom az infarktusba reszkető horizontot:
talán igazad van.