Kihűlt testüket le ne vágd!
Meztelen testükre ne adj ruhát!
Kik itt lógnak gyümölcsei a halálos bűnnek,
Talán, ha elül az ítélet pora, majd egyszer,
Ártatlannak tűnnek...

Ez állt a bitófán,
Mit ifjú szemeimmel láttam,
Mikor a holtak szemeiért,
Fekete ruhámban,
Megmerevedett testükre szálltam...

S ott volt a fehér Holló, fekete kabátjában,
Midőn én szörnyülködtem két kezem munkájában,
Fát ültettem, min emberek lógtak,
Kivájt szemeikkel méricskélve szinte reám szóltak:

Itt mindig akad egy szabad hurok...

 

...de mi történt, abba a hurokba én miért bújtam?
Csigolyám ropogására még egy lapot miért húztam?
Leszállt a ragyogó köd, s felszállt a por.
Mintha csak most szenvednék a kötélen,
úgy visszhangzik minden, levelek által suttogott sor:

Mert támaszt még viharokat egy nemesebb utókor.
Mi tovafújja, mi akadály, hogy az ártatlan lekerüljön a bitóról.
S regélnek majd a feketébe öltözött fehér Hollóról,
Ki megmutatta mit lát majd, ha más szemmel néz,
hogy felismeri az ács bűnét, ki bitófát emelt,
S a bűn gyümölcsének ártatlanokat nevelt...
Mert más szemmel néz majd egy nemesebb utókor.